Meditatív jóga óra
2003 óta tanulom és gyakorlom a hatha jógát. A különböző testtartások (ászana) és légzőgyakorlatok (pránajáma) szerves részévé váltak életemnek, és hatékonyan segítenek az önismeret, a szeretetteljes önelfogadás és feszültségek kilazításának útján, melyek úgy gondolom, nélkülözhetetlenek az egészséges, harmonikus élethez.
Hogy a jóga áldásos hatását másokkal is megismertethessem, jógaoktatói képzésen vettem részt Gánti Bencénél, és jógacsoportot indítottam, melybe szeretettel meghívok mindenkit, aki közös gyakorlás által szeretne ismekedni a jógával illetve elmélyíteni a jógával és önmagával kapcsolatos ismereteit.
A gyakorlást relaxációval kezdjük, hogy a nap forgatagából megérkezve pár percre megpihenjünk, figyelmünket testérzéseinkre és a gyakorlásra összpontosítsuk.
Bemelegítő gyakorlatokkal lazítjuk az izületeket, s felkészítjük őket az összetettebb illetve erőteljesebb testtartásokra, ezt követően pedig az ászanák végzésével szisztematikusan erősítjük, lazítjuk, nyújtjuk a test izmait, inait, izületeit, frissítjük a vérkeringést, harmonizáljuk a mirigyek és a különféle belső szervek működését. Mindeközben kulcsfontosságú szerepet tulajdonítunk a légzés és a testérzések megfigyelésének, mert ezáltal tudatosíthatjuk hová és miként hat az adott gyakorlat, megismerjük, elfogadjuk és fokozatosan elengedjük testi korlátainkat, s egyúttal fejlesztjük koncentrációs képességünket.
Az óra utolsó szakaszában újra relaxálunk, ellazulva, megpihenve, majd általában néhány percig légzőgyakorlatot végzünk.
A gyakorlatokat 95%-ban az Ászana, Pránájáma, Mudrá, Bandha című jógakönyv alapján végezzük, mely a magyar nyelven elérhető jóga irodalomban egyedülállóan részletes gyakorlati kézikönyv.
A csoport nyílt, tehát bármikor be lehet csatlakozni. Természetesen a gyakorlás hatékonysága a rendszerességen alapszik.
Időpont: | szerda18h-tól |
18-20h jóga | |
20-21h meditáció |
A meditáció során Anapana meditációt gyakorlunk, mely légzésfigyelést jelent, lényege pedig a ki- és beáramló természetes légzés tudatosítása. Ez egy nagyon hatékony technika, és tulajdonképpen a Vipassana meditáció előkészítő és egyben kiegészítő gyakorlata. A meditáció első néhány percében részletes instrukciókat adok, elősegítve a gyakorlat helyes elsajátítását. A meditáció fakultatív, ingyenes, és lehet csak arra is jönni.
Helyszín: | ||
Budapest, VI. Andrássy út 98. | ||
(A Kodály Kőrönd és a Bajza utca mellett) |
Az új hely 110 m²-es terme csendes, tiszta, tágas, és ablakai az égre néznek. A terem ajtaját a kapun belépve egyenesen a lift jobb oldalán találod, a térképet pedig itt jobbra »
Lelkesedéseddel együtt polifoamot és laza, kényelmes ruhát hozz magaddal!
Ár: 1500,- /alkalom
Érdeklődhetsz: | |
70/945-0104 | |
az oldal tetejére

